Hogy NE váljunk el a karantén végén

Steve Buissinne képe a Pixabay -en.

„Meredeken emelkedik a válások száma Kínában a járvány kitörése óta – írja a Daily Mail. A hatóságok szerint az állhat a háttérben, hogy a karantén ideje alatt a házaspárok túl sok időt töltenek együtt.” (Mandiner.hu) 

Hogy mit tehetünk?

Az énidő, a privát tér, a privátszféra tiszteletben tartása és az „információs önrendelkezési jog” most talán még fontosabb, mint eddig bármikor.

Az együtt élő családtagok énidő szükséglete nagyon eltérő lehet. Gondoljunk csak egy introvertált-extroveltált testvérpárra, ahol az egyik többet játszana egyedül, de a másik inkább folyton vele együtt szeretne játszani, vagy egy párkapcsolatra, ahol az egyik fél folyton a másik közelében akar lenni, míg a másiknak nagyobb a térigénye.

Számos konfliktus valódi oka e különbségek helytelen kezelésében keresendő.

Most, a családi összezártság idején fontos nyíltan beszélni róla és fontos rátalálni arra a közös irányra, ami az eltérő igények között mégis legalább 99 %-os bizonyossággal megvan, épp azért, hogy ne járjunk úgy, mint a kínai párok.

Az, hogy valakinek énidőre van szüksége, nem azt jelenti, hogy nem szereti a másikat, hanem pusztán annyit jelent, hogy időt akar tölteni magával.

Az, hogy valaki szívesen beszélget telefonon kettesben egy, a családján kívüli emberi lénnyel úgy, hogy annak nincs még 5 fültanúja rajta kívül, nem azt jelenti, hogy titkolózik, vagy hogy bizonyosan megcsal, pusztán csak annyit jelent, hogy a családtagokon kívül léteznek még fontos kapcsolatok az életében, és azoknak is szeretne időt és teret szentelni, megadni az adott kapcsolatnak kijáró intimitást, akkor is, ha hatóságilag nem hagyhatja el a lakást épp.

Fontos, hogy ezeket az igényeket felismerjük önmagunkban, elfogadjuk a másikban és adjunk neki teret anélkül, hogy az énidő-igénylő családtagot szidnánk, hibáztatnánk, vagy önmagunkat éreznénk mellőzöttnek és megsértődnénk mint a macska, ha egyedül hagyja a gazdi.

Az érem másik oldala, hogy akkor adok szívesen énidőt magamnak és a másiknak, ha bőséggel van valódi közös idő is, amikor nem pusztán egy térben vagyunk, hanem valóban egymás felé fordulunk, odaadjuk a figyelmünket annak vagy azoknak, akikkel egy fedél alatt tartózkodunk  és minőségi időt töltünk velük.

Az énidő megadása sokféle módon történhet, és a családon kívüli privát beszélgetéseket is elő lehet segíteni akár egy közös térben is pl azzal, hogy míg a másik beszélget, kimegyek a látóteréből, és fülessel zenét hallgatok. Ha van több szoba a lakásban, még egyszerűbb a helyzet, bár a zenehallgatás ilyenkor is csodákat tesz – nagyobb biztonságban érzi magát az az ember, aki épp telefonál, és jó eséllyel meghálálja a figyelmességet.

Közös időtöltés lehet a beszélgetés, az értő figyelemmel való meghallgatás, a ráérős, örömteli szex, valami együttes munka a ház körül, de akár egy társasjáték, vagy közös filmnézés is – amit aztán követhet bármi a fentiek közül.

Sándor Anna

Vélemény, hozzászólás?